english
magyar

Remény a reménytelenségben

„Csak Egyet”: furcsán hangzó név. Miért választottuk mégis?

Imapárokat keresünk!

Hordozzunk naponta imádságban "Csak Egyet"!

Online támogatás

Online is küldhet nekünk adományt.

Kérjük, támogassa szolgálatunkat adója 1%-ával!

Efrata Alapítvány a Hajléktalanokért Adószám:18242090-1-42 Számlaszám: 11719001-20322546

Sanyi

A melegedőnkben békésen üldögélő, csendben az asztalnál rádiót szerelő, őszes, hatvanas férfiból nyugalom árad. Forrasztó pákával a kezében a kisrádió felé hajol, amely szemlátomást egész figyelmét leköti. Arcáról nem olvasható le sem a fájdalom, amelyet értelmi sérültként, egész életében viselnie kellett, sem a zaklatott gyerekkor amelyet át kellett élnie.

Enyhén értelmi fogyatékosként született egy kisvárosban. Két éves korában a saját szülei adták állami gondozásba. Nem tudni (és ő sem emlékszik rá), milyen élmények érték addig, de valószínűleg folyamatosan bántalmazhatták a kicsit, mert végül csak nyolc éves korában kezdett el beszélni, akkor amikor végre szerető, és vele valóban törődő nevelőszülőkhöz került.

A kisegítő iskola elvégzése után , a kommunizmusban, egy nagy állami cégnél talál munkát – segédmunkásként alkalmazzák,az egyébként együttműködő, szolgálatkész fiút. Udvart takarít, besegít ahol kell.

 Akkor még folyamatosan dolgozni tud - egészen a kilencvenes évek elejéig, a vasipari nagyvállalat (és a rendszer) összeomlásáig. A korosodással, a munkanélküliség megjelenésével azután egyre nehezebben talál munkát: több mint egy évtizede, alkalmi munkákból él.

Talán a sebek, vagy a rossz tapasztalatok az okai , hogy mindig egyedül élt, nem nősült, családja nincs. Egy hajléktalanoknak kialakított éjjeli menedékhelyen húzza meg magát. „Állandós” ,ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy fix priccse van egy kórházi vonatból kialakított tömegszálláson. Ez az amit elért, harminc év bejelentett munkaviszonnyal és abszolút józan élettel, hiszen nem iszik, sőt nem is dohányzik. Az a jelképes összeg (a tényleges adatot nem akarja elárulni) amelyet segélyként kap, kéne fedezze, a ruházatát, ennivalóját, közlekedését, gyógyszereit. Egyértelmű, hogy még az ennivalóra is alig telik. A még élő nevelőszülők támogatják időnként egy kis zsebpénzzel, de ott is az asszony súlyos beteg, ők maguk is inkább támogatásra szorulnak.

Sanyi, noha folyamatosan próbálkozik vele, „normális” munkahelyre nem tud elhelyezkedni: egy - két mondat után kiderül a fogyatékossága. A szociális foglalkoztatók telítettek, munkát az ő állapotában nehéz találni. Szociális otthonba nem tud menni (nem is akar), hiszen ott a jövedelem hetven, nyolcvan százalékát elkérik, neki pedig akkor alig marad gyógyszerre, kávéra, BKV–ra…

Így nálunk a melegedőben eszik, aztán neki áll, hogy a megszokott helyén, az asztal mellett régi rádiókat javítson (Jól!). Amikor ránézel, barátságosan, mint egy gyerek, rád mosolyog, azután az ujjából pisztolyt formál és lelő…Ilyenkor illik szörnyülködve magadhoz kapni, mint akit eltaláltak és meghalni. Napi játék ez, közte és a gondozók között. Azt jelenti: minden oké!

A napi rutint csak a csütörtöki nap változtatja meg. Ilyenkor Sanyi izgatottan átrendezi a termet, gyertyát hoz és asztalt terít: ez az ő saját feladata, ő készíti elő a melegedő biblia- óráját. Eseményszámba ment, amikor az egyik ilyen alkalmon, először imádkozott hangosan mások előtt – többen megkönnyeztük, hogy ez az ember, aki még a saját szülei előtt sem akart megnyílni, most, hatvan év után végül mások előtt is, hangosan megszólította Alkotóját…

Készítette az: Unicial Grafikai Stúdió